Üdvözöljük, !
Keresés
Részletes keresés

A részletes keresőben kereshet akár részletekre is, ha például a szerzőnek csak vezetéknevét tudja
nem szükséges beírni az egész nevet, elég a vezetéknevet.

Szerzőink

Szerzőinkről

Anders Roslund

Az 1961-ben született újságíró alapítója és egy ideig főszerkesztője volt a svéd állami televízió kulturális magazin műsorának. Majd éveken át bűnügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó újságíróként dolgozott, és főszerkesztője volt az állami televízió két jelentős hírműsorának. Írói világának gazdagításához bizonyára hozzájárultak azok az élményei is, amelyeket izraeli konzervgyári munkásként, új-zélandi kivi ültetvényesként és coloradói pincérként szerzett. Tovább olvasom

Anthony Horowitz

Nagy-Britannia számos tekintélyes díjjal kitüntetett írója, 1955-ben született. Mint általában a jómódú családok gyermekei, ő sem kerülhette el a bentlakásos iskolát, amitől máig rossz álmai vannak. .Azon a szörnyű helyen egyetlen menekülési lehetőségem az olvasás és az írás volt. Tovább olvasom

Nyolcévesen már írógépet kér ajándékba, és kitalált történeteivel szórakoztatja társait. Felnőtt életét egy reklámügynökségnél kezdi szövegíróként, amit azonban unalmasnak talál, s huszonéves korától már csak a regényírásnak él. Emellett igen népszerű forgatókönyvíró, egyebek között ő írta filmre Agatha Christie nálunk is bemutatott Poirot sorozatát. Felesége, Gill tévéproducer. A házaspár London ban él gyermekeivel, Nicholas-szal és Cassiannal.

Bezárom

Arnaldur Indriðason

Arnaldur Indriðason Izland fővárosában, Reykjavíkban született, 1961-ben. Történelem szakon végzett a helyi egyetemen, majd évekig újságíró, forgatókönyvíró, filmkritikus volt. Első bűnügyi regénye 1997-ben jelent meg. Ezt számos további követte, jobbára azonos detektívcsapattal a főszerepben. Műveit eddig tizenkét nyelvre fordították le. Számos irodalmi díjban részesült. Tovább olvasom

Két egymás utáni évben is elnyerte a skandináv krimiírók szövetségének díját, amire a díj történetében még nem volt példa. Első külföldiként jutalmazták a brit krimiírók szövetségének díjával, a Kihantolt bűnök című regényéért. Arnaldur Indriðason Reykjavikban él feleségével és három gyermekével.

Bezárom

Åsa Larsson

Åsa Larsson az észak-svédországi bányavárosban, Kirunában született, 1966-ban. Adóügyekkel foglalkozó ügyvédként dolgozott, amikor 2003-ban megírta most magyarul is megjelenő első regényét, melyet a Svéd Krimiakadémia a legjobb elsőkönyves regényírónak járó díjjal jutalmazott. A könyvből film is készült. Ma már csak írásból él, a stockholmi évek után újra vidéken, férjével és két gyermekével. Köteteit több mint harminc országban adták ki. Tovább olvasom

Börge Hellström

Az 1957-ben született szerző egyik alapítója a börtönviseltek társadalomba való visszaintegrálását segítő és visszaesésüket megelőzni kívánó svéd civil szervezetnek. Napjainkban is támogatja fiatal bűnözők és kábítószer fogyasztók rehabilitációját. Énekes-gitáros előadóként zenekarok tagjaként és utcai zenészként is tevékenykedett. Tovább olvasom

Camilla Läckberg

Camilla Läckberg 1974-ben született Fjällbackában, abban a tengerparti kisvárosban, amely eddigi hat regényének helyszínéül szolgál. Közgazdászként végzett a göteborgi egyetemen, gyakorlatot is szerzett ezen a pályán, de ma már csak írásból él. Első könyve, a Jéghercegnő azonnal a svéd sikerlista élére repítette, s további kötetei sem adták alább. Tovább olvasom

2005-ben Svédországban elnyerte Az Év Írója címet. Stockholm egyik külvárosában él férjével és három gyermekével.

Bezárom

Christine Nöstlinger

Christine Nöstlinger osztrák írónő 1936. október 16-án született Bécsben, Apja órakészítő volt, anyja egy óvoda vezetőjeként dolgozott. Érettségi után festőnek készült, de aztán alkalmazott grafikát tanult a bécsi Iparművészeti Akadémián. Néhány évig dolgozott grafikusként, majd férjhez ment Ernst Nöstlingerhez. Két lányuk született, Barbara és Christine. Tovább olvasom

Írni akkor kezdett el, amikor a két gyermekével otthon volt. Egyszerűen elkezdett egy gyermekkönyvet festeni és írni. Sok történetét maga illusztrálta, néhány könyv képeit pedig kisebbik lánya rajzolta. Nöstlinger ma is rendszeresen dolgozik újságoknak, folyóiratoknak, a rádiónak és a TV-nek.
Könyveiben a gyermekek minden korosztályához szól. A sok gyermek számára ismerős dolgok – nehéz anyagi körülmények, egyszülős családok, verekedős gyerekek az iskolában – mind-mind visszatérő elemei a Nöstlinger-életműnek, az olvasót elsősorban mégis az írónő humoros, de illúzióktól és érzelgősségtől mentes, szerény és kedves hangneme ragadja meg.
Életművében a gyermek mindig a figyelem középpontjában áll. Az írónő rendíthetetlenül kiáll a gyermekek érdekei mellett, az általa megteremtett világban a gyermekkor a legkevésbé sem idilli, gyermekhősei pedig egyáltalán nem tartoznak az ártatlan jókisfiúk/kislányok közé: bölcsek, gondolkodó és független személyiségek, akik nem szenvedhetik, hogy tárgyakként bánjanak velük.

Bezárom

Dean R. Koontz

Dean Ray Koontz 1945. július 9-én született a pennsylvaniai Everettben, Florence és Ray Koontz gyermekeként. Bedford közelében, szegény családban nőtt fel. Bár szülei haszontalan időtöltésnek tartották, gyakran menekült olvasmányai fantáziavilágába. Nyolc évesen kezdett el írni, tizenegy évesen pedig huszonöt dollárt nyert egy novellájával (írásának témája: milyen amerikainak lenni). Tovább olvasom

1957-ben érdeklődése a már a különös, bizarr témák felé fordult. 1962-ben megismerkedik Gerda Ann Cerra-val. Egy évvel később befejezi középiskolai tanulmányait, és tanárképző főiskolára megy, ahol fő tárgyként az angolt választja. Itt tér meg a katolikus hitre.
Húsz évesen „The Kittens” című írásával megnyeri az Atlantic Monthly novellapályázatát. Az 1965-66-os év telére a The Reflector című lap novella-szerkeszetője lett. 1966-ban befejezi a tanárképzőt, és a pennsylvaniai Saxtonban kezd el tanítani. Ez év október 15-én a virginai Williamsburg-ban feleségül veszi Gerdát. „The Kittens” című írása megjelenik a Readers and Writers-ben. Egy évvel később (1969-ben) abbahagyja a tanítást, hogy minden idejét az írásnak szentelhesse. Ez év februárjában, 53 évesen meghal Florence, Dean édesanyja.

1973-tól felesége, Gerda is publikál. Egy évvel később ő is felmondja az állását, hogy férjével együtt dolgozhasson. Két évvel később a nevadai Las Vegas-ba, egy évvel később a kaliforniai Orange-ba költöznek.
1977-ben Dean apja beállít hozzájuk egyetlen bőrönddel. Ekkor jelenik meg az első film, ami Dean egyik írása alapján készült. 3 évvel később megjelenik az első olyan puhafedeles regénye (Whispers), amit a saját neve alatt publikált, és bestseller lett.
Tíz évvel azután, hogy hozzájuk költözött, az apja megpróbálja megölni. Ugyanebben az évben Dean elnyeri az Amerikai Horrorírók Szövetségének elnöki tisztét. Egy évvel később az apja ismét megpróbálja megölni, ezért Dean kérelmezi az apja pszichiátriai kezelését.

1989-ben a shippensburgi egyetem díszdoktorává avatja. Két évvel később meghal az apja. Még ebben az évben feleségével a kaliforniai Newport Beach-be költöznek, és azóta is ott élnek.

A ’60-as és ’70-es évek fordulóján kifogyhatatlan fantáziával és kitűnő írói érzékkel kezdett el írni. Az azóta eltelt évek alatt több mint 70 regényt írt, amelyek közül húsznál is több szerepelt az amerikai és nemzetközi sikerlistákon. Sokan abba a hibába esnek, hogy egyszerűen horror-írónak tekintik, pedig sokkal inkább horrorisztikus elemekkel átszőtt pszichothrillereket ír.

 

Forrás: www.ekultura.hu

Bezárom

Francesca Simon

Francesca Simon Kaliforniában született. Felsőfokú tanulmányait a Yale-en és az oxfordi egyetemen végezte, középkori történelmet és irodalmat tanult. Napjainkban Londonban él férjével és fiukkal. Amikor épp nem könyvet, akkor színházi- és étteremkritikákat ír, vagy Shanti, a tibeti spánielje után szaladgál. Tovább olvasom

Hahner Péter

Hahner Péter történész a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Korábbi munkái Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok történelmével foglalkoztak, s ő a szerzője a nagysikerű 100 történelmi tévhit és Újabb 100 történelmi tévhit című köteteknek. Tovább olvasom

 A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival.

Bezárom

Håkan Nesser

Håkan Nesser a dél-svédországi Kumla városában született, 1950-ben. Felnőtt élete legnagyobb részét a híres egyetemi városban, Uppsalában töltötte, mint középiskolai tanár. Első regénye 1988-ban jelent meg, de csak tíz évvel később hagyott fel az írás kedvéért a tanári pályával. Tovább olvasom

Főhőse, Van Veeteren nyomozó történeteivel nem csupán Svédországban szerzett rendkívüli népszerűséget – és számos tekintélyes díjat – könyvei 19 országban jelentek meg.  Az író és felesége 2006 óta New York Greenwich Village negyedében él.

Bezárom

J. K. Rowling

Joanne Kathleen Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. Tovább olvasom

Tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott.
1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte.
Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak.
A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait.
Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.

Bezárom

Jacqueline Wilson

Jacqueline Wilson Bathban született, de gyerekkora java részét Kingston-on-Thames városkában töltötte. Mindig is író akart lenni. Első „regényét” kilencévesen írta, számtalan iskolai füzet látta kárát írói ambícióinak. Tizenévesként újságíróskodott, mégpedig a Jackie nevű tinimagazinnál, amelyet a lap kiadója róla nevezett el. Tovább olvasom

Felnőttéletét is egy kiadónál kezdte, ezt követően lett főállású író. Bár gyerekkönyveiről a legismertebb, írt krimisorozatot, és szerzője számos rádiójátéknak is. Emellett gyerekeket oktat az írás mesterségére. Szenvedélyes olvasó. Folytonosan növekvő könyvtára mintegy tízezer kötetből áll.
A saját maga által írt kötetek száma már meghaladja a hetvenet, a legtöbb külföldön is megjelent. Műveit több mint harminc nyelvre fordították le, s évek óta az ő könyveit kölcsönzik a leggyakrabban a brit könyvtárakban.
A Szerelmes lányok című regénnyel kezdődő négykötetes sorozatát megfilmesítették, több könyvéből készül rádiójáték.
Jacqueline ma is gyerekkora vidékén, Surrey grófságban él, egy felnőtt lánya van.

Bezárom

Jo Nesbø

Jo Nesbø ígéretes labdarúgó-tehetségként indult, de a profi karrierről egy sérülés miatt le kellett mondania. Érettségi után szerződéses katonának állt, majd Bergenben közgazdász diplomát szerzett, s néhány évig pénzügyi elemzőként dolgozott. Országosan ismert azonban zenészként és szövegíróként lett, együttesének albumai többször vezették a norvég sikerlistákat. Tovább olvasom

Első kéziratát álnéven küldte el az egyik vezető norvég kiadóhoz, mivel nem szerette volna, ha rocksztárként való ismertsége befolyásolja bírálóit. Könyvével azonnal zajos sikert aratott, elnyerte vele az Üvegkulcsot, azaz a legjobb skandináv krimiért járó díjat, melyet másodszor is kiérdemelt első, magyarul is megjelenő művével, a Vörösbeggyel.

Bezárom

Jonathan Stroud

Jonathan Stroud angol író, 1970-ben született Bedfordban. A Yorki Egyetem irodalom szakán végzett, majd egy könyvkiadónál helyezkedett el szerkesztőként. Elsősorban ifjúsági könyvekkel foglalkozott, de mellette jutott ideje az írásra is. 2001 óta már kizárólag ezzel foglalkozik. Legismertebb művei a Bartimaeus-sorozat kötetei, amelyek egy vicces dzsinnről és az őt megidéző varázsló kalandjairól szólnak. Stroud Jelenleg St. Albansban él feleségével és két gyermekével. Tovább olvasom

Jussi Adler-Olsen

Jussi Adler-Olsen egy négygyermekes család legkisebb gyermekeként született Koppenhágában. A család a pszichiáter édesapát követve Dánia különböző elmegyógyintézeteinek szolgálati lakásaiban élt. Ez az élményanyag is fel-felbukkan Adler-Olsen regényeiben. Mialatt a hetvenes években könyvszerkesztőként, kiadói igazgatóként dolgozott, orvostudományt, közgazdaságtant, politológiát, filmművészetet hallgatott. Tovább olvasom

De mozgalmas élete során dolgozott nyomdászként is, nyitott antikváriumot, foglalkozott film- és szakkönyvimporttal, írt forgatókönyveket, szerkesztett magazinokat, s mindemellett aktív tagja a dán békemozgalomnak. Már 1997-ben megjelent első regénye sikeres íróvá tette, ám írói tevékenysége mellett szerepet vállalt német és dán high-tech cégek vezetésében is.

Bezárom

Karin Alvtegen

Az 1965-ben született Karin Alvtegen egyike a legelismertebb skandináv íróknak. Hírnevét a pszichokrimi műfajában szerezte. Történeteinek rendkívüli feszültségét nem csupán a bűnesetek megjelenítése táplálja, hanem az emberi kapcsolatok, karakterek érzékeny és kegyetlenül őszinte ábrázolása is. Alvtegen elnyerte a legjobb skandináv krimiért járó Üvegkulcs-díjat, valamint Svédországban és Dániában az év legjobb krimijének adományozott elismerést. Műveit 26 országban adták ki, mindenütt nagy sikerrel. Tovább olvasom

Stieg Larsson

A svéd író, újságíró 1954-ben született Umeå-ban. Egy tekintélyes stockholmi politikai-társadalmi folyóirat, az Expo főszerkesztője volt tizenöt éven át. Ezt megelőzően hírügynökségi munkatársként dolgozott. Világszerte ismerték és elismerték, mint az antidemokratikus, szélsőjobbos és náci mozgalmak egyik vezető szakértőjét. Tovább olvasom

Több tanulmánykötetet írt e témakörben. Rendszeresen megjelent hazája szélsőjobbos, náci tüntetésein, és heves vitába bonyolódott a résztvevőkkel. A láncdohányzás és a rengeteg kávé mellett ez is hozzájárulhatott infarktusához. 2004-ben halt meg, nem sokkal az előtt, hogy egyetlen regénye, a páratlanul sikeres Millennium-trilógia első kötete megjelent.

Bezárom